Vendéglátó-ipari italadagoló (sörcsapoló torony) bemutatása

Célunk, hogy bemutassunk egy eszközt, amivel termékeit és márkáit hatékonyan tudja megkülönböztetni versenytársaitól az eladás helyén.

Most egy konkrét termék bemutatása a célunk, de talán még izgalmasabb az eszközök használatának koncepciója, amivel egyedi, és egyértelműen azonosítható arculatot tud teremteni termékeinek vagy szolgáltatásainak.

Mindig komoly kérdés, hogy hogyan tudjuk a termékeink, szolgáltatásaink racionális tulajdonságait úgy közvetíteni, hogy érzelmi elkötelezettség alakuljon ki a vevőink, fogyasztóink részéről. Ezen érzelmi hatás egyik támogató eszköze az, ha sikerül a célcsoportunk számára közvetíteni, hogy amit nyújtunk, az neki szól, adunk a véleményére, ha kell aktívan beleszólhat a fejlesztésekbe, szeretjük őt, fontos nekünk. Nem biztos, hogy ez így is van, hogy a fejlesztésekbe minden esetben bele is tudnak szólni, de ha ezt el tudjuk hitetni, a vevőink, fogyasztóink egy része elkötelezett lesz irányunkba, jó hírünket közvetíti mások felé, nagykövetünk lesz.

Az érzelmi hatás gyakorlásának másik területe a művészi eszközök, és szimbólumok használata, az arculat. Ezek konzisztens használatával folyamatosan tudjuk közvetíteti azonos, vagy hasonló üzeneteinket, amivel meg tudjuk különböztetni márkáinkat a többiekétől.

Több éves tapasztalatunk az, hogy a márkák üzenetének átadása akkor hatékonyabb, ha közelebb van fizikailag is a vevőkhöz vagy fogyasztókhoz, ha a fentiek közül mindkét feltétel teljesül. A legjobb eszköz, ha hazaviszi a reklámhordozót, de az is jó, ha az eladáshelyén rendszeresen találkozik vele. Van más út is az üzenetek eljuttatására, de nagy szerencse, sok kreativitás és rengeteg pénz kell ahhoz, hogy a tömegtájékoztatáson, a médián keresztül hatékonyan tudjunk kommunikálni.

Amit mi ajánlunk, az olyan eszköz, ami művészi értékkel, az ön által választott szimbólumokkal közvetíti a márkái egyediségét a célcsoportja felé.

Ez az eszköz a sörcsapoló torony. Ezen szimbólumok használatát javasoljuk a többi reklámhordozó felületen is. Ennek egyik legjobb eszköze, ha a reklámhordozó önmagában értéket képvisel, és ajándéktárgyként funkcionál (pl.: a kedvenc csapatom focimeze).

SÖRCSAP GYÁRTÁSUNKRÓL

A sörcsapoló-torony gyártás lehetősége 2006 tavaszán merült fel először társaságunknál, amikor a világ egyik legnagyobb sörgyártója, a dél-afrikai SABMiller lehetőséget biztosított számunkra, hogy a magyarországi Dreher márka új tornyának gyártására kiírt pályázatán megmérettessük magunkat. Végül a mi gyártmányunkra esett az SABMiller választása, amelyből jelenleg is folyamatosan szállítunk számára.

Megvizsgálva a további lehetőségeinket a sörcsapok gyártása terén, arra jutottunk, hogy izgalmas fejlesztési irány volna a kis szériás, vendéglátóhely vagy sörmárka specifikus, művészi értékű, szobor jellegű tornyok készítése. Ezeknek a gyártásánál egyaránt ki tudjuk aknázni a szoborgyártásban és a Dreher torony gyártásakor szerzett tapasztalatainkat és kapacitásunkat. Meggyőződésünkben megerősített a nemzetközi kínálat áttekintése. Ebben a szegmensben néhány igen drága, lemezből gyártott prémium tornyon kívül csak nagyon gyenge minőségű vagy ízléstelen kialakítású termékeket találtunk.

Az elmúlt időszakban az üzleti lehetőségeken túl áttekintettük a toronygyártás folyamatát és most már kijelenthetjük, hogy a tervezéstől az installációs és használati oktatásig, sőt Magyarországon az installációt követő szervizig képesek vagyunk a teljes folyamatban részt venni és lemenedzselni.

– Rajzok készítése a tervezett toronyról a marketing ötlet alapján. (Grafikus, szobrász által)

– A jóváhagyott minta elkészítése gipszből, szobrász által

– A gipsz minta jóváhagyása

– Gyártás

– Engedélyeztetés, dokumentáció elkészítése (Európai Unión belül)

– A felhasználók oktatása

– Telepítés, garanciális javítások elvégzése (egyelőre csak Magyarországon)

Felkészültek vagyunk magas minőségű, részletgazdag mintázatú, bonyolult geometriai formájú, szoborszerű, kis szériás (akár egyedi) csapoló tornyok gyártására. A technológia segítségével prezentálható, kifejezhető a termékek, illetve a forgalmazási hely magas minősége, ezáltal magasabb árrés, vagy jobb ár/érték arány érhető el.

 

Ennek megfelelően viszont a gyártási technológia nem teszi lehetővé a több tízezer darabos gyártást. Amennyiben nagyobb nagyságrendben kell részletgazdagabb kivitelű eszközöket gyártani, úgy más technológiát kell alkalmazni. Igény esetén ebben is tudunk segíteni, és érdemes konzultálnunk, mert elképzelhető például, hogy megoldható csak egyes részelemek individualizálása, ami a gyártási költséget jelentősen csökkenti, mégis megadja az egyediség látszatát.

A fentieknek megfelelően egy kevésbé költséges megoldás lehet a már meglévő csapoló tornyok vendéglátóhely vagy sörmárka specifikussá tételére, azoknak egy művészi értékű kiegészítővel történő ellátása. Ilyen kiegészítők tervezésére, gyártására is szívesen vállalkozunk.

Elképzelésünk kézzel fogható bemutatására megterveztük, és el is készítettük első szobor formájú prémium tornyunkat a „Sörmester” tornyot.

 

<<< Vissza